Fogszabályozás

Rögzített fogszabályozó készülékek

A rögzített fogszabályozó készülékek alapvető működési elve megegyezik, mechanikájukban és kialakításukban mégis számottevő különbségek lehetnek. Ennek következtében érezhető különbség lehet tisztíthatóságban, viselési komfortban, valamint a kezelés sebességében. Az egyes készülék típusokra jellemző sajátságok lentebb, azok leírásában találhatóak. 

A készülékek működési elve 

A rögzített készülék alapvetően két fontos részből tevődik össze: 

A bracketek anyaga és megjelenése lényegében csak esztétikai különbséget jelent. A bracketekbe programozzák azt az információt, hogy hogyan kell állni az egyes fogaknak. A bracketekbe programozott információt (mozgást) a fogszabályozó ívek hivatottak megvalósítani. A bracketek és a behelyezett ív összessége alkot egy fogszabályozó rendszert. Vagyis egységbe foglalja az egész fogívet. Az íveket a kiválasztott kezelési stratégiának megfelelő módon folyamatosan cseréljük. Mindig más méretű, alakú és anyagú ív kerül behelyezésre. Minden fogra más-más információval rendelkező bracket való. Ragasztási pozíciójuk az egyes fogakon pontosan meghatározott. Az egyénre gyártott készülékek esetén a tappancsok ragasztási felülete követi a fogfelszín alakját, növelve ezzel a rendszer pontosságát. A készülékek személyre szabhatóságának mértéke különböző: a kívülről felragasztott készülékek bracketjei és ívei minden esetben átlagolt értékekre vannak beállítva. Ezekbe a gyári ívekbe hajlított különböző formátumokkal tudjuk részben individualizálni a készüléket. A kívülről felragasztott fogszabályozók esetén tehát egy egyénre szabott kezelési tervet valósítunk meg egy részben személyre szabott fogszabályozó rendszerrel. Ezzel szemben az általunk használt láthatatlan, nyelv felől felragasztott fogszabályozó készülék személyre szabottsága 100%-os. 

A kezelés során egyéb kiegészítő elemek kerülhetnek behelyezésre, melyek szükségességét és fajtáját mindig egyénre szabottan szükséges meghatározni. 

A fogak átmeneti érzékenysége normális jelenség. A fogszabályozó kezelés nem fájdalmas. Célunk: pici erő közvetítése a fogakra, mely nem lépi át az ún. kapilláris nyomást. Ennek biztosíthatósága esetén valósul meg a biológiailag lehetséges leggyorsabb mozgatás, amely, így nem okoz fájdalmat. 

Előkészítés - diagnosztika 

A kezelés megkezdésének sarkalatos alapfeltétele a precíz, alapos diagnosztika, mivel erre épül az egyénre szabott kezelési terv. Célunk a rögzített készülékes kezelés célkitűzéseinek lehető legrövidebb idő alatt történő megvalósítása. 

A kezelési idő hosszát befolyásolja: 

 
A kezelési idő hossza nagyságrendileg megbecsülhető a fenti tényezők összességének figyelembevételével. A minél kedvezőbb kezelési folyamat érdekében nagy jelentőséggel bír a befolyásolható tényezők előnyünkre fordítása: pl. dohányzás és esetleges rossz szokások elhagyása, megfelelő otthoni és rendszeres rendelői fogtisztítás elvégzése, az esetleges betegségek megfelelő kezelése és kontrollálása, kiegyensúlyozott táplálkozás stb. 

Fontos azonban kiemelni, hogy vannak a felsoroltak között olyan tényezők, melyeket előre nem, csak a kezelés folyamán tudunk megítélni és nincs feltétlenül ráhatásunk annak megváltoztatására. Ilyen pl. egyéni reakciókészség, mely jelentősen befolyásolhatja a kezelés menetét és sebességét. 

A készülék felhelyezése előtti előkészítés – gumigyűrűs szeparálás 

Erre akkor van szükség, ha az első nagyőrlőkre nem fogszabályozó tappancs, hanem fogszabályozó gyűrű kerül. Ennek egyik oka, hogy ezeken a fogakon általában különösen nagy rágóerők hatnak. További indok lehet a gyűrű előnyben részesítésére, hogy az esetlegesen szükséges, nagyőrlőkön elhorgonyzott kiegészítő elemek rögzíthetőségét csak a gyűrű képes biztosítani. 

A gumigyűrűs szeparálásra a ragasztás előtti néhány napban kerül sor. Ez azt jelenti, hogy apró, de vastagabb gumikarikákat egy speciális eszközzel kifeszítünk és fogselyemhez hasonlóan átvezetjük két fog között, majd óvatosan elengedjük. A gumi visszarugózik, nyomást fejt ki és néhány nap alatt picikét széttolja egymástól a gumival szomszédos fogakat. 

A készülék felhelyezése 

A készülékek mindig egészséges ínnyel körülvett, tiszta állapotú fogakra kerülnek felhelyezésre. Ennek érdekében az esetlegesen szükséges professzionális fogtisztítás elvégzését a ragasztás előtt, attól külön ülésben szükséges elvégezni. A készülékek ára magában foglalja a készülékek indirekt ragasztásra való előkészítését és az ehhez szükséges ragasztási sablont, a készülék felragasztásának szájüregi előkészületeit (gumigyűrűs szeparálás, szükség esetén lenyomatok), a készülék felhelyezését, mely a következő lépésekből áll: 

A készülék ragasztása 

Amennyiben a lehetőség adott, mindig az indirekt ragasztást alkalmazzuk a készülékek felhelyezésére. Előfordulhat azonban olyan eset is, amikor a bracketeket direkt ragasztással helyezzük a fogakra, vagyis rögtön a fogakra pozícionáljuk kézzel, helyzetüket többször, tükörből ellenőrizve. 

Az indirekt ragasztási metódus azt jelenti, hogy a bracketek először a páciens gipszmintájára kerülnek rögzítésre egy speciális, vízoldékony ragasztóanyaggal. Ez egy precízebb pozícionálást tesz lehetővé, mivel a gipszminta 3 dimenzióban körbe forgatható. Így minden egyes fogra pontos, tengelyirányú rátekintést nyerhetünk torzítás és optikai csalódás nélkül. Ennek azért van jelentősége, mert minden bracketnek pontosan meghatározott helyre kell felkerülnie. A bracketek gipszmintára való rögzítését követően valahogy meg kell oldani, hogy azokat ugyanabban a pozícióban tartva a fogakra át tudjuk ültetni. Erre szolgál az indirekt ragasztási sablon. Ami egy különleges, erre a célra kifejlesztett szilikonból készített sínt jelent, mely dimenzióját és a részleteket megőrizve, stabilan magába zárja a bracketeket. A vízoldékony ragasztó leoldásával a bracketek a sínnel együtt eltávolíthatóvá válnak a gipszmintáról, magukban hordozva a fogak lenyomatát. Így a szájüregben kizárólag ugyanabba a pozícióba felhelyezhetőek, mint ahogy a gipszmintán voltak. A vízoldékony ragasztóanyag maradéktalan eltávolítása után a bracketek ragasztási felszínét megfelelő módon előkészítjük. Majd felvisszük rá a fogszabályozó ragasztóanyagot. A készülék így egy fogívre általában egy vagy két blokkban kerül felragasztásra. Ez a páciens számára gyorsabb, kényelmesebb és pontosabb ragasztási folyamatot jelent. A bracketek felragasztását követően ez a szilikon sín természetesen eltávolításra kerül. Mivel megfelelő stabilitása mellett megfelelő rugalmassággal is rendelkezik, így lefejthető a fogakról anélkül, hogy lepattintaná a bracketeket. 

Védőlakkozás 

A simafelszíni védőlakkozás egy átmeneti mechanikai és kémiai védelmet ad a fogak brackettel ellátott felszínének. A lakkréteg egyrészt mint egy fizikai védőgát áll a baktériumok és az általuk termelt savak hatásával szemben. Ez késlelteti azt, hogy a különböző behatások káros hatásukat a fog felszínén fejtsék ki. A védőlakk másik védelmi funkciója a fogak kémiai megerősítése. A lakkréteg folyamatos fluoridleadással képes a fog anyagát némileg erősíteni és ellenállóbbá tenni savhatásokkal szemben. A védőréteg kb. 6 hónap alatt lekopik a fogakról, ekkor egy professzionális fogtisztítással egybekötve ajánlott megismételni. Az ismétlő lakkozás térítéses kezelést jelent. Mindazonáltal ez a speciális plusz védelem sem áttörhetetlen és természetesen nem váltja ki az alapos és szorgalmas szájápolást. 

Szájápolás - fogtisztítás 

A rögzített készülékek mellett különösen nehéz a megfelelő szájápolás maradéktalan megvalósítása, ezért minden extra védelemnek jelentősége lehet. Fontos megelőzni a fogak szuvasodását és foltosodását. Célunk egy egészséges, jól működő rágószerv kialakítása, melyet egészséges, szép fogak alkotnak. A fogszabályozóval ellátott fogak speciális tisztítását, illetve annak eszközeit részletesen megbeszéljük és demonstráljuk a készülék felragasztását követően. A további támogatás érdekében oktatóanyag is átadásra kerül. A fokozottan nehezített tisztíthatóság miatt a fogszabályozó kezelés ideje alatt a professzionális fogtisztítás jellemzően 3-4 havonta (egyéni elbírálás szerint akár gyakrabban is) szükséges lehet. Ezen kívül az otthoni szájápolások gyakoriságát is növelni szükséges. 

Étkezés rögzített fogszabályzóval 

További fontos és kritikus szempont az étkezés: rögzített készülékek mellett óvatosabbnak kell lenni. Nagyon kemény, apró magvas, rágós, ragacsos ételek kerülendők a készülék épségének megóvása érdekében. Ennek támogatására gyakran felhelyezésre kerül valamilyen harapásemelő. Ez az esetek többségében mindkét oldalon valamelyik hátsó fog rágófelszínére felhelyezett kis felharaptató plató, mely nem engedi a pácienst teljesen összeharapni. Ez kezdetben némi kényelmetlenséget okozhat, de jellemzően gyorsan megszokják a páciensek. A harapásemelőnek több előnyét is kiaknázhatjuk: 

A készülék megóvása viselés közben 

Szintén a készülék épségének megóvása érdekében fontos, hogy nyelvvel, ujjal, körömmel nem szabad piszkálni, feszegetni a tappancsokat, íveket. A rossz szokások, mint köröm-vagy ceruzarágás, illetve bármilyen más tárgyak rágcsálásának következménye lehet a visszatérő bracketleesés, ami szerencsétlenebb esetben a leesett bracket elvesztésével vagy tönkremenetelével társul. Bizonyos számú bracketleesés a megszokási időszakban vagy egy-egy szerencsétlen harapás miatt normálisnak mondható. 

Rögzített fogszabályozó készülékek jellemzői